Az 56 esztendős Justin Welby személyében egy volt üzletember veszi át a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió vallási vezetőjének tisztségét Canterbury decemberben nyugállományba vonuló jelenlegi érsekétől, Rowan Williamstől. Welby püspök – mielőtt az 1980-as években az egyház szolgálatába szegődött – az Elf Acquitaine, illetve az Enterprise Oil nevű olajipari cégeknél töltött be vezető állásokat.
Justin Welbyt alig több mint egy éve, tavaly októberben emelték püspöki rangra. Azután fordított hátat az üzleti világnak és lépett egyházi pályára, hogy leánygyermeke három évtizeddel ezelőtt autóbalesetben elhunyt. Jelölésének bejelentése után tartott péntek délutáni sajtóértekezletén Welby püspök máris egyenes utalást tett arra, hogy tudatában van az anglikán világegyházat szaggató legnagyobb belső vitáknak, vagyis a homoszexualitás megítélésével, illetve a női püspökök szolgálatának engedélyezésével kapcsolatos nézeteltéréseknek. Az első kérdéssel kapcsolatban kijelentette: bár az egyházat mélyen megosztja az erről folyó vita, ő személy szerint mindig is ódzkodott „a kirekesztés nyelvezetétől”.
A másik vitás kérdéssel kapcsolatban Justin Welby egyértelműen tudatta, hogy ő a női püspökök beiktatásának lehetővé tételét pártolja. Welby elődje, Rowan Willams, Canterbury 104. – egyben első walesi – érseke egyöntetű egyházi és sajtóvélemények szerint mindenekelőtt a homoszexuális papok, illetve a női püspökök beiktatása ügyében jó ideje dúló belső egyházi vita miatt döntött márciusban a távozás mellett.
Ezek a viták az elmúlt évtizedben többször is a szakadás szélére sodorták az anglikán világegyházat. Az általában középen álló, de egyes egyházjogi reformok ügyében inkább a liberálisok felé hajlónak tekintett Williams közvetítői és békéltetői szerepét mind a konzervatív tradicionalista, mind a reformpárti liberális egyházi tábor nagyra becsülte, ám az érsek maga távozási szándékának márciusi bejelentése után, a BBC-nek nyilatkozva alig burkolt utalást tett arra, hogy e belső viszály felőrölte.